Az elmúlt hetek piaci mozgásait figyelve feltűnő, hogy a közel-keleti feszültség enyhüléséig a Brent típusú kőolaj árfolyama és az euró-forint keresztárfolyam szokatlanul szoros együttmozgást mutatott
Bő tíz év után új GT4-es versenyautóval folytatja hódító körútját a világ körül a Porsche. Még úgy is combos a legújabb 911, hogy le kellett tekerni.
Változatos programok várják a családokat Csipkereken, zenével, játékokkal és esti tombolával.
Az azbeszt-ügyben azonnali intézkedésre lenne szükség, hangsúlyozza olvasónk.
A miniszter elárulta, hogy lehetőség szerint mely időszakokban használjuk a klímát.
A kortárs jazz egyik legnagyobb hatású gitárosa, Kurt Rosenwinkel csatlakozott a Daveform Quintethez a legújabb albumán. A Blue Waves első előfutára, a Midlife Madness egy különleges live session vide
A megfelelő öltözék része a megfelelő lábbeli.
Az uniós helyreállítási és ellenállóképességi eszköz (RRF) digitális fejezete arányosan nagyobb gazdasági hatást fejt ki, mint a teljes program – állítja az Európai Bizottság friss elemzése. A 148,8 m
Oroszország provokációra készülhet a balti államokban vagy Lengyelországban, hogy próbára tegye a nyugati védelmi szövetség egységét két NATO-tagország figyelmeztetése szerint. A veszély abból fakad,
A Circle és a Nomura Holdings a tervek szerint 2027-ben indíthatja el USDC-alapú vállalati devizaelszámolási szolgáltatását Japánban. Az együttműködés gyorsabbá teheti a határokon átnyúló fizetéseket,
2027-ben várható valódi nagy harc a titánok között.
Ha sétára indulunk Angyalföldön, a Tatai út és a Rákos-patak találkozásánál fekvő vasút menti övezetben, elsőre egy kifejezetten barátságos, családias környék képe fogad. A házak előtt fák zöldellnek,
Ismét Max Verstappen Forma-1-es jövője került a figyelem középpontjába, miután Helmut Marko megszólalt a holland szerződésében állítólag szereplő, teljesítményhez kötött kilépési záradékról.
The post
Elképesztő helyszínekről jelentkeztek be sztárjaink. Míg Ördög Nóra egy hatalmas madridi koncerten tombolva kapcsolódott ki, addig mások a luxusba, vagy családi kalandba vágták magukat.
A LEGO Botanicals kollekció ott kezdődik, ahol a klasszikus csokrok véget érnek: nem hervad el, viszont bármikor újragondolható. A virágcsokrok egyik legizgalmasabb része, hogy nincs végleges formájuk
Horváth Lóránt, a hét ukrán pénzszállító ügyvédje Orbán Viktor, Hajdu János, Farkas Örs és Demeter Tamás őrizetbe vételét és letartóztatásuk indítványozását kezdeményezte az aranykonvoj-ügyben. Az ind
A jól megválasztott öltözék alapjaiban változtatja meg a kisugárzásodat, és magabiztosságot kölcsönöz a teendők során.
Elszabadultak az indulatok az üzemanyagpiacon: ma tömegesen zártak be a vidéki magánkutak.
A tíznapos programsorozat az Óváros téren várja a látogatókat minőségi zenei kínálattal és borokkal.
Kiemeltek egy embert a kocsiból.
The post Baleset: lezárták az M5-ös autópályát Röszke felé Ócsánál first appeared on 24.hu.
A brit király 2027 után is a Clarence House-ban marad, a palota ceremoniális központ lesz.
Kevesebb, mint egy százalékos az emelés.
Eltévedt egy külföldi turista a Dunakanyarban, a mentőegységek nagy erőkkel indultak a keresésére.
Nagy erőkkel vonulnak utcára a zsaruk a szabolcsi térségben.
Hat pontban foglalta össze gondolatait.
Megszólalt Rafael Grossi.
A támadást a belga kormány aljas antiszemita cselekménynek minősítette.
Nem csíp, mégis rettegnek tőle a kertészek: itt van minden, amit a lótetűről tudni kell.