Nyilvánosságra hozott régóta várt, úgynevezett „UFO-aktákat”, azaz számos megmagyarázatlan jelenségről szóló felvételt és dokumentumot.
Sir David Attenborough a 100. születésnapját ünnepli, a londoni Természettudományi Múzeum pedig nem mindennapi ajándékkal köszöntötte: egy újonnan azonosított chilei darázsfaj mostantól az ő nevét vis
Mark Gurman, a Bloomberg szakírója szerint végső fázisnál jár a kamerás AirPods tesztelése, aminek használatát a mesterséges intelligencia is segítheti.
A pénteki nappal lezárult egy korszak.
Lemondott Sárkány Péter, a győri városüzemeltetésért felelős önkormányzati nagyvállalat, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója. Távozásának hátterében a polgármesterrel megromlott viszonya, valamint
A futóverseny még pesti rakpartot is érinti.
Spórolj súlyos tízezreket a szálláson, kerüld el a turistacsapdákat, és ismerd meg azt az Angliát, amiről az útikönyvek általában mélyen hallgatnak.
A GLAMOUR Talks with Illés Gabriella podcast legújabb epizódjának vendége Kádár L. Gellért színész, aki többek közt a Hunyadi című sorozat hatalmas sikere mögötti személyes és szakmai útjáról beszélt.
Bevallom, magamtól nem jutott volna eszembe, hogy a József körúti Stexről írjak, vagy hogy oda elmenjek vacsorázni. De amikor sorra dőltek be az ötleteim a teltházak miatt, és foglalnom kellett volna
Otthonában lett rosszul néhány nappal ezelőtt.
A Tisza közzétette a „rendszerváltó népünnepély” programját.
The post Magyar Péter miniszterelnöki beiktatása: itt a részletes program first appeared on 24.hu.
Kiszivárgott a liverpooli öltöző véleménye.
Legfőbb ideje, hogy politikai garnitúra tagjai végre ne elitként gondoljanak magukra: legfőbb ideje, hogy végre a politikáért, és ne a politikából éljenek.
A szuverén pénzreformmal – a pénzkibocsátás visszavételével – a GDP közel 4-6% évente megnyerhető, a pénzügyi rendszer biztonságosabbá tehető. A pénzreformmal kapcsolatos kritikák egy része abból ered
Donald Trump amerikai elnök július 4-ig elhalasztotta az Európai Unióból érkező járművekre kilátásba helyezett vámemelést, miután telefonon beszélt az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság eln
Úgy tűnik, a 2026-os év nemcsak politikai, hanem pénzügyi szempontból is emlékezetes marad Magyarország számára. A Nemzetgazdasági Minisztérium friss gyorstájékoztatója szerint az államháztartás közpo
Nehéz eligazodni az ingatlanbalhé szövevényes szálai között, de az biztos, hogy valami nagyon nincs rendben a sződligeti ház árverezése és a most történt, erőszakos birtokbavétel körül. Kozso és Ágica
A történelem folyamán ezer év alatt öt nagy dinasztia adta Magyarország királyait. Bár a legtöbbet biztosan fel tudod sorolni, de azzal is tisztában vagy, ki kinek a fia volt?
Februárban ítélték el jogerősen a soltvadkerti ügyben.
A trezorba bezárt két személy sértetlen maradt, a rendőrök szabadították ki őket.
A főbejárat előtt már száradnak a növények.
Abból, hogy egy cég kudarcot vall, még nem következik, hogy a főnök utoljára nem tud még egy jó nagyot kaszálni.
A kormányváltás után is maradhat az anyák adómentessége, de csak 2027 januárjától jöhet az szja-jóváírás - a szakértő kiszámíthatóbb adópolitikát vár a Tisza-kormánytól.
Rumen Radev hivatalosan is miniszterelnök lett, miközben Brüsszel egyszerre remél stabilitást és tart az új, szerintük Moszkvához közelebb álló vezetéstől.
Ursula von der Leyen megvitatta Trumppal az EU és az Egyesült Államok közötti új kereskedelmi egyezmény végrehajtását
A Wall Streeten pedig erősödéssel indult a nap.
Brüsszel vizsgálata nem talált bizonyítékot a kiszivárogtatási vádakra.