Gondolkozott már azon, miből fog élni 65 éves kora után a nyugdíj mellett? Ha a 18–35 év közötti korosztályba tartozik, jó eséllyel igen, mégsem kezdett el félretenni a nyugdíj kiegészítésére. Egy fri
Első fokon hat és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Szegedi Törvényszék Joób Márton világbajnok kenus, korábbi szegedi önkormányzati képviselőt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és hamis
Csúnyán lebukott egy szerb teherautó sofőrje Röszkén. Először azt mondta a pénzügyőröknek, nincs nála bejelenteni való dolog, majd amikor lebukott, azzal védekezett, saját használatra lesz az ipari me
Büntetett előélete miatt nem engedték át az Egyesült Államokból Kanadába Elye Wahit, az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott játékosát. A 23 éves játékos így nem lehet ott a csapat németek elleni vi
Tizenhat év alatt mindössze másodszor fordult elő, hogy Rónai Egon egy adás lemondására kényszerült. Most azonban egy, a legkisebb gyermeke által az iskolából hazahozott vírus ledöntötte a lábáról, íg
Hajnalban betörés rázta meg Mosonmagyaróvárt, ahol egy ékszerüzletből mintegy harminc millió forint értékben vittek el arany- és ezüstékszereket. Az elkövetők öten lehettek, maszkot viseltek, és mindö
Van három betű, amelyet az autórajongók ugyanazzal a tisztelettel ejtenek ki, mint mások a legnagyobb sportlegendák nevét. Nem GPS, nem ABS, hanem a GTI, ami idén ünnepli 50. születésnapját, a Volkswa
Majka keményen kiosztotta ByeAlexet.
Sarka Kata új vállalkozása egyelőre nem úgy indult, ahogy azt a tulajdonosok remélhették: az első év adatai alapján a cég komoly veszteséget termelt.
The post Sarka Kata új vállalkozása csak viszi a p
Vajon most jött el tényleg az angolok ideje? A háromoroszlánosok a horvátok elleni 4-2-es sikerrel kezdték meg szereplésüket a labdarúgó-világbajnokságon, s bizonyították, hogy az amerikai, mexikói és
Soltész Rezső a Duna televízió népszerű zenés showműsorának, a Csináljuk a fesztivált! podcast-sorozatának legutóbbi vendégeként őszintén mesélt életének meghatározó pillanatairól. A beszélgetés során
Füssy Andéla, aki személyesen ismeri a Szőlő utcai botrány koronatanúját, azt állítja, a fiatalember tényleg pénzt kapott a Kontrolltól, hogy a Fidesz számára kellemetlen dolgokat nyilatkozzon. Úgy fo
Őszintén beszélt házasságáról Molnár Piroska. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után ment férjhez Eötvös Péter világhírű zeneszerzőhöz, de néhány
Fehér Krisztián újabb balhéba keveredett.
A kínai Yueban vállalat nemrég mutatta be a Xiaoban okos WC-t, egy mesterséges intelligenciával működő robotizált toalettet, amely képes kikerülni az akadályokat és saját magát is megtisztítani.
The p
Otthagyja a Fidesz-frakciót Junghausz Rajmund újbudai önkormányzati képviselő. A politikus azt állítja, sokat csalódott pártjában az elmúlt években, ezért hozta meg a döntést. Junghausz már korábban i
Pénteken oltár elé lép Fodor Csenge és Bruna de Paula, a Győri Audi ETO kézilabdázói meseszép környezetben – alighanem a légiós hazájában, Brazíliában – mondják ki a boldogító igent. A korábbi magyar
Indul a vakáció, és vele együtt a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai is. A pénteki nyitónapon a Superar gyermekkórus, a Majorka Színház és este Halász Judit várja a családokat, majd egész hétv
A világ legdrágább helyein vagyonokba kerül egy új útlevél.
Jennifer Lopez a karrierje kezdetén súlyos egészségügyi válságot élt át, amelyet a túlhajszoltság és a határok figyelmen kívül hagyása okozott. A világhírű énekesnő és színésznő egy podcastban mesélt
Aggasztó hírt osztott meg közösségi oldalán a Bon-Bon együttes: betegség miatt kórházban kezelik az együttes énekesét, Szolnoki Pétert. A zenekar következő hetekre tervezett fellépései és koncertjei e
A slip dress újra a nyári gardróbok sztárja lett: légies, elegáns és sokkal könnyebben kombinálható, mint azt elsőre gondolnánk.
The post A ruhafazon, amely idén nyáron váratlanul újra divatba jött fi
Pósfai Gábor belügyminiszter felmentette Jeney Áront, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóját. Jeney 18 évet töltött az NNI kötelékében, és 2022. július 1-jén nevezték ki a szervezet
Kisiklott egy vonat első kocsija az újszászi állomásra való beérkezésnél csütörtökön kora délután. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a vasúti közlekedésben azonban fennakadásokat okoz a balese
Egy idegennel megbeszélt találkozó vett tragikus fordulatot.
A CATL Debrecen 2022 óta tartó beruházása abba a fázisba ért, hogy már három gyártósoron készülnek az akkumulátormodulok. A szükséges engedélyek megszerzését követően az akkumulátorcellák tesztgyártás
Három kamion ütközött össze az M1-es autópályán Budapest irányába, a komáromi csomópont után, a 76-os kilométernél. A baleset miatt az érintett pályaoldalt teljesen lezárták, és az Útinform tájékoztat
Neves jogtudósok nyílt levélben szorgalmazzák a közjogi tisztségviselők, köztük a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke és a legfőbb ügyész eltávolítását. Az aláírók szerint olyan kivételes h
Képzelje el, hogy egy képernyő előtt ül, és fekete-fehér vonalak mozognak az orra előtt jobbra-balra - és ez egy egyszerű IQ-teszt! Mégsincs kérdés, nincs feladat, nincs memorizálás. Csak nézi a vonal