Folytatódik a pokoli kánikula.
A presztízs és a szükséglet nem egyik napról a másikra csúszik össze. Nincsenek nagy töréspontok, inkább apró, racionálisnak tűnő elmozdulások. A kérdés ezért az, hogy vajon a saját belső vágyainkra r
Csütörtökön tetőzik a hőség! Bár felhők átvonulhatnak felettünk, esőre nem számíthatunk, és a szél sem hoz érdemi felfrissülést.
Eugénia hercegnő és férje, Jack Brooksbank harmadik gyermekük érkezését ünneplik, de a kislány nevét egyelőre homály fedi. Vajon a királyi hagyományokhoz hűen választanak, vagy valami egészen újat hoz
Az ókori Rómában a nyilvános illemhelyek nemcsak a szükségről szóltak: politikai viták, pletykálkodás és üzleti tárgyalások színhelyei is voltak, miközben a higiénét egy botra szúrt szivacs jelentette
Sokan udvariatlanságnak vagy tiszteletlenségnek tartják, ha valaki rendszeresen félbeszakít másokat, a pszichológusok szerint azonban a háttérben gyakran egészen más áll.
Nyáron, amikor a hálószoba éjfél után is harminc fok körül van, a ventilátor tűnik az egyetlen értelmes megoldásnak.
A szájüregi rák korai felismerése életet menthet, a betegség első figyelmeztető jeleit azonban sokan ártalmatlan problémának gondolják, ezért gyakran későn fordulnak orvoshoz.
Napok óta tart a hőségriadó Magyarországon. A koragyermekkori jóllétért felelős államtitkár, Kereki Judit ezért azt javasolta az intézményeknek, hogy a nagy meleg idején mérlegeljék a rendkívüli zárva
Van egy pillanat, amikor az ember már nem bírja tovább a bizonytalanságot, és inkább választ, mint hogy tovább lebegjen a levegőben.
Augusztus 31-én több ezer szentendrei háztartásban élővel együtt arra ébredtünk, hogy egyetlen csepp víz sem jön a csapból. A nálunk közel 30 órán át fennálló probléma (volt városrész, ahol napokig iv
Nem véletlen, hogy az ókori görög, egyiptomi és római szobroknak gyakran hiányzik az orra. Az évezredes műalkotások bizonyos hiedelmek miatt válhattak rongálás áldozatává.
Napokig reménykedett a család, ám szerda délután megérkezett a lesújtó hír: megtalálták annak a 20 éves kispaládi fiatalembernek a holttestét, aki vasárnap tűnt el a Tiszában Tiszakóród közelében.
Az újabb hőhullámban nem csak a nappali rekordokra kell figyelni.
Szabó Anna Eszter azt hitte, az anyaságra született. Aztán megjelent tizenhárom éve az a bizonyos két csík, és minden megváltozott.
Fél tizenegykor még szabad helyet találunk a fűben, pedig kánikula van, és mindenki azt hinné, ilyenkor minden vízparton könyékig érő tömeg tolong. A Zsámbéki-tónál viszont csak néhány pokróc látszik
Leginkább a melatonin-termelés és a cirkadián ritmus határozza meg a jó alvást. Ha ezek felborulnak, akár elhízás és daganatos betegség is kialakulhat.
A sikeres embereknek sincs több idejük egy napban, mint bárki másnak, mégis rengeteget képesek elérni.
Van jogosítványod, mégsem vezetsz? Szászi Fanni személyes írása arról, hogy a legnehezebb út nem az autópályán, hanem a társadalmi elvárásokon keresztül visz.
Van egy csend, ami hangosabb minden veszekedésnél. Az a fajta hallgatás, amikor már nem is akarsz kérdezni, mert tudod a választ, csak épp nem meri kimondani senki.
Aki még soha nem járt a Szigeten vagy csupán egyszer-egyszer ment ki, hogy megnézzen egy fellépőt, talán azt gondolhatja, a fesztivál csupán egy zenei élmény. Kétségtelen, évről évre a legnagyobb szup
Egyikük az Aktív nagy visszatérője.
Napjainkban már elképzelhetetlennek tűnik a reggeli készülődés dezodor nélkül. A testszag miatti szorongás azonban nem egyidős az emberiséggel: a 20. század elejéig az emberek többsége teljesen termés
Ezért nem hajlandó segíteni rajta a legendás zenész
Magyarország legnagyobb területű megyéje nemcsak méretét tekintve emelkedik ki a hazai mezőnyből, hanem gyógyvízkincsével is. A hivatalos nyilvántartás szerint összesen 23 olyan termálkút található it
Mély és személyes vallomást tett Nagy Zsolt legújabb interjújában. A színész őszintén beszélt arról, hogyan befolyásolta alkoholproblémája a családi életét, és felidézte azt a fájdalmas pillanatot is,
A Minden történetnek két oldala van (His & Hers) a Netflix 2026 első felének legnézettebb eredeti sorozata lett, több mint 104 millió megtekintéssel. A hatrészes pszichológiai thriller egyszerre izgal
Nádai Anikó legújabb bikinis fotójáért megőrülnek az Instagram-követői.
A HungaroMet Nonprofit Zrt. közlése szerint a talajközeli ózon koncentrációja meghaladhatja az egészségügyi célértéket, és a következő napokban országszerte tovább emelkedhet.
Rá sem ismersz A Nagy Ő volt felnőttfilmes sztárjára.