A Budapest Honvéd szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy a 63 éves olasz szakember, Maurizio Jacobacci lett a csapat új vezetőedzője. A magyar futballszurkolók egy olyan mérkőzés miatt emlékezhe
Max Verstappen részletesen beszélt fájdalmas monacói kieséséről: a holland versenyző már a felvezető körön érezte, hogy nincs minden rendben a Red Bull erőforrásával, majd az első kör végén kénytelen
Az NB II bajnokaként az NB I-be feljutó Vasas FC hivatalosan bejelentette Koszta Márk szerződtetését. A rutinos támadó 2029. június […]
A Izraelből tér haza Magyarországra a Vasas első nyári igazolása
Hivatalossá a csakfoci.hu április végén elsőként közölt híre, miszerint az izraeli élvonalban szereplő Hapoel Petah Tikva támadója, Koszta Márk a Vasasban folytatja pályafutását.
Willi Orbán mindenképpen szeretné meghosszabbítani 2027-ben lejáró szerződését, a klubváltás helyett egy sokkal nehezebb kompromisszumot kell elfogadnia.
A nagy sportmárkák árnyékában a kisebb gyártók a megemelt létszám nyertesei.
A labdarúgó-világbajnokság 1930-as kezdete óta, eddig 22 kiírásában, összesen 964 mérkőzésen 2720 gól esett. A torna gólkirályát megillető hivatalos elismerést - az Aranycipőt - 1982-ben alapították,
Két fontos játékos nélkül készül tovább a magyar válogatott a keddi, Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésre. Az MLSZ tájékoztatása szerint Sallai […]
A Magyar válogatott: két alapember is elhagyta
A McLaren számára nem csupán a monacói időmérőn mutatott visszafogott teljesítmény okozott fejfájást: a csapatnak továbbra is pontosan meg kell értenie, miért nem úgy viselkedik az új első szárny a pá
Sallai és Kerkez sem játszhat a keddi Magyarország-Kazahsztán felkészülési mérkőzésen.
Sajtóértesülések szerint Branislav Fodrek is jelölt az ETO FC vezetőedzői posztjára.
Forma-1-es pályafutása negyedik rajtelsőségét szerezte meg a Monacói Nagydíj időmérőjén Kimi Antonelli. Az olasz mellől Max Verstappen rajtol, mutatjuk a monte-carlói rajtrácsot.
The post A Forma-1-es
George Russell számára egyre aggasztóbbá válik Andrea Kimi Antonelli lendülete: a Mercedes brit versenyzője Monacóban már ötödször kapott ki időmérőn olasz csapattársától, miközben a W17-es sajátosság
A Budafoki MTE történetének egyik legnehezebb időszakát éli, miután a csapat a 15. helyen zárta az NB II-es idényt, és […]
A Budafok: jelentős átalakulás jön, több játékos is távozhat a kiesés után be
Egy angol újságíró információi szerint a Basel két ajánlatot is tett Akpe Victory iránt, de ezeket a ZTE elutasította.
A nyári átigazolási időszakban már két klub is megszerezné Yaakobishvili Áront, ám a Barcelona egyelőre nem akar megválni a magyar […]
A Két csapat is vinné a Barcelona magyar válogatottban bemutatkoz
Lewis Hamilton harciasan készül a Monacói Nagydíjra: a hétszeres világbajnok a harmadik helyről rajtol Kimi Antonelli és Max Verstappen mögül, de úgy érzi, a győzelemért folytatott küzdelemben „semmi
Teljes a felfordulás az NB I-ben: a tabella első hat helyezettjéből öt csapatnál új vezetőedzővel kezdődik meg a nyári felkészülés.
Vasárnap tartják a 2026-os Forma-1-es idény hatodik versenyét — jön a Monacói Nagydíj, ne maradj le!
The post Ekkor rajtol az F1-es Monacói Nagydíj appeared first on F1VILÁG.HU.
Oliver Bearman csalódottan értékelte a Monacói Nagydíj időmérő edzését, miután a harmadik edzés végén összetörte versenyautóját, majd a kvalifikáción már a Q1-ben búcsúzott. A brit versenyző szerint a
Nyílt edzése lesz Debrecenben a magyar válogatottnak.
A 2026-os Forma-1-es idény hatodik versenyét, a Monacói Nagydíjat rendezik vasárnap. Tarts velünk, és semmiről sem maradsz le.
The post Monacói Nagydíj: a versenynap eseményei percről percre appeared
Az ETO három jelenlegi és több korábbi kötődésű játékossal is érdekelt volt a magyar válogatott péntek esti mérkőzésén, amelyen Marco […]
A Magyar válogatott: újabb debütálóval és újabb mérföldkővel b
Hivatalossá vált, hogy Nuno Campos távozik a ZTE kispadjáról, és a román élvonalban folytatja pályafutását. A portugál szakember mellett több […]
A Lehet, hogy már megvan a ZTE új vezetőedzője bejegyz
A legújabb hírek szerint mégsem az Augsburg lehet a befutó Dárdai Márton ügyében.
Oscar Piastri a 7. rajthelyről vághat neki a vasárnapi Monacói Nagydíjnak, és úgy véli, a hercegség szűk utcáin is fontos szerepet kap majd az F1-es erőforrás kezelése.
The post Piastri: Az erőforrás
Kimi Antonelli óriási lehetőség előtt áll a Monacói Nagydíjon: a pole pozícióból rajtolhat, miközben mögötte Max Verstappen és Lewis Hamilton várja a lehetőséget.
The post Antonelli a monacói rajtról:
A vasárnapi élő közvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Kimi Antonelli monacói pole-pozíciója több tényező szerencsés együttállásának eredménye volt, ám a Mercedes egyik apró, trükkös fejlesztése akár döntő szerepet is játszhatott abban, hogy az olasz vers
Max Verstappen szerint a Monacói Nagydíj időmérője ritka lehetőséget adott arra, hogy ismét természetesebb módon vezethessen Forma-1-es autót, miután az utcai pályán nem kellett az akkumulátor menedzs