A kor előrehaladtával járó izomtömegvesztés a nők harmincadik életévét követően évtizedenként akár 3-8 százalékos arányú is lehet. Gyógytornászt és személyi edzőt is megkérdeztünk, mit lehet ez ellen
A magyar válogatott ellenfelei az Eurokupában norvégok lesznek, a másik ágon a házigazda románok csapnak össze a dánokkal.
Az egzotikus állat az autójából került elő. Videó is készült róla.
Keskeny utcák, színes homlokzatú sorházak és apró előkertek bújnak meg Zágráb egyik sűrűn beépített negyedében. A Prva hrvatska štedionica városrész alig hasonlít a környezetére, ezért a helyiek egyko
Jól látható kijelző, praktikus szíj és akár egyhetes üzemidő: a Huawei Watch GT 7 több szempontból is szerethető okosóra. Az előző generációhoz képest ezúttal visszafogottabb lett a megújulás.
Mágneses hátlappal rendelkező, vezeték nélküli kapcsolattal működő otthoni biztonsági kamerát mutatott be a Reolink.
Kevés gyümölcsnek jutott ekkora szimbolikus súly a nyugati kultúrában, és talán épp ezért vált évszázadokon át a szerelmi jóslás egyik legkedveltebb eszközévé is.
A Kolozsvár melletti erdő a hatvanas évekig egészen békés volt, aztán fotóztak egy azonosítatlan repülő tárgyat. Azóta már a fák csavarodása is gyanús.
Ez a legrosszabb eredmény, amit az intézet valaha mért a pártnak ebben a tartományban.
Szeptember végével átalakul a miskolci fürdők kínálata.
Az egzotikus állatnak sem papírjai, sem egyedi jelölése nem volt, a férfit bűnismétlés miatt letartóztatták.
Caleb Flynn azt írta a szeretőjének, megölné a feleségét, ha megúszhatná.
George Russell rajtolhat az élről a 2026-os Forma-1-es Azeri Nagydíjon, ahol a Mercedes az egész hétvége során komoly tempót mutatott. A bakui verseny magyar idő szerint 13 órakor kezdődik, az esemény
Egyre természetesebb, hogy a kutya nemcsak a sétára, hanem kirándulásra, nyaralásra, sőt akár az étterembe is elkíséri gazdáját. Persze, ezzel nem mindenki ért egyet.
A dinnye az utolsó hetét tölti, a vargánya és a rókagomba már helyet kért magának a piacon.
Ötödik alkalommal rendezték meg az Őszi Meseegyetemet, Berecz András ismét nagy sikert aratott.
Száraz Lara családja azért küzd, hogy a történet happy enddel zárulhasson.
Kicsit más volt régebben a kor Tindere..., a régi pécsi újságok társkereső hirdetései között akadnak, amelyeken ma is jókat lehet derülni.
Az új köztársasági elnök hivatala döntött a Medgyessy olvas című kép visszaszolgáltatásáról, így az ismét a festőről elnevezett kaposvári múzeum birtokába kerül.
Küzdelmes, ikszes meccsen kapott ki hazai pályán Ukrajnától a magyar válogatott a Nemzetek Ligája B-divíziójának nyitómeccsén. Rossi szerint a szerencse pártolt el mellőlünk, de mi azért osztályoztuk
Sokan már most az év legjobb divathúzásának nevezik a színésznő futótűzként terjedő press tour-gardróbját.
Három szervezet is szerepet kapott a jogsértő online tartalmak bejelentésében.
Sisi nem egyszerűen „hobbiból verselgetett”, hanem a költészetet önkifejezésre használta.
Kovács Ilona pszichológus a magyarországi mentális egészségi ellátásról, szakemberhiányról és a gyerekeket ért károkról. Interjú!
Rengeteg videó lepte el a közösségi médiát azzal, hogy a kínai hatodik generációs nehézbombázó, a J-36-os fantázianevű gép tesztrepüléseket végez. Bár még mindig nagyon sok a kérdés az egyre gyakrabba
Miért eszünk ma jóval kevesebb marhahúst, és hogyan született egyetlen húsrészből ennyi legendás magyar fogás? A rostélyosok nyomába eredtünk.
A spenót könnyen beszerezhető, kevés szénhidrátot tartalmaz, rostban és mikrotápanyagokban gazdag, ezért jól illeszkedhet a vércukorbarát étkezésbe. Egyetlen adag azonban nem csökkenti varázsütésre a
Ha te is a tévé előtt ülve izgultál Anne Shirley kalandjain, biztosan emlékszel a szeplős, vörös hajú, álmodozó kislányra.
Úgy érzi, Mercivel sosem lesz köztük kémia.
Európa leglátogatottabb meccsét játszotta a magyar válogatott.